Andrés Manuel López Obradornak sikerült leküzdenie a doktrinális akadályokat anélkül, hogy történelmi ellenfeleivel szövetkezett volna.
Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök hatéves hivatali ideje szeptember 30-án ér véget. Tele volt a progresszív ideológiájához illeszkedő mozzanatokkal, és tele volt olyan kijelentésekkel, amelyek összhangban voltak a baloldali vezető idealista elveivel. De voltak olyan pillanatok is hivatali ideje alatt, amikor a pragmatizmus kerekedett felül.
Vessünk egy pillantást erre.
Progresszivizmus1
Az első dolog, ami López Obrador nemzetközi irányításából kiolvasható, az a nemzetközi jobboldal nyomása alatt álló baloldali kormányokkal és vezetőkkel való szolidaritása.
Külpolitikáját felidézve, az egyik legfontosabb intézkedése az volt, hogy megvédte és támogatta Evo Morales korábbi bolíviai elnököt, amikor 2021-ben államcsínyben megbuktatták és száműzetésbe kényszerítették.
Ez alkalommal néhány szomszédos ország megpróbálta meghiúsítani a mentőakciót, de Mexikó addig manőverezett, amíg elérte célját. A bolíviai politikus ez alkalommal elismerte, hogy López Obrador mentette meg az életét, mert sikerült meggyőznie több kormányt, hogy a gép átrepülhessen a területük felett.
López Obrador hasonlóan viszonyult az ecuadori polgári forradalom Correa mozgalmához is. A mexikói elnök ugyanis egyfajta védelmezője lett Rafael Correa volt elnök üldözött és bebörtönzött támogatóinak.
A legkritikusabb pillanat az volt, amikor Jorge Glas volt ecuadori alelnök a mexikói nagykövetségen keresett menedéket, amelyet Daniel Noboa kormányának parancsára megrohamoztak a rendőri erők.
A mexikói nagykövetségen idén április 5-én végrehajtott rajtaütés során Glas-t erőszakkal őrizetbe vették, a nagykövetség munkatársait pedig fizikailag bántalmazták. Ez vezetett a kapcsolatok jelenlegi megromlásához és a két ország közötti példátlan feszültséghez.
López Obrador élesen bírálta a Pedro Castillo perui elnök elleni 2022. decemberi államcsínyt és Dina Boluarte ideiglenes elnökségét is. A feszültség továbbra is nagy, a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok pedig történelmi mélyponton vannak.
Egy másik kiemelkedő esemény volt a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (Celac) elnökeinek csúcstalálkozójának megszervezése 2021-ben, egy olyan időszakban, amikor ez a multilaterális intézmény éles hanyatlásnak indult. A mexikói államfőnek sikerült összehoznia 17, különböző ideológiai meggyőződésű elnököt, hogy megújítsák a regionális egység iránti elkötelezettséget.
López Obrador ugyanakkor és hivatali ideje alatt kategorikusan bírálta az Amerikai Államok Szervezetét (OAS), és különösen a jelenlegi főtitkár, Luis Almagro viselkedését pártoskodó és beavatkozó magatartása miatt. Többször is felszólított e testület megújítására.
A leköszönő mexikói elnök, aki az úgynevezett negyedik átalakulást mozdította elő hazájában, szintén következetesen elhatárolódott Javier Milei argentin elnök kormányától, akit „konzervatív fasisztának” bélyegzett.
Mérföldkő volt az is, amikor López Obrador nemrég úgy döntött, hogy „felfüggeszti” a kapcsolatokat az Egyesült Államok és Kanada mexikói nagykövetségével, miután azok bírálták az igazságügyi reformokat, amelyeket a latin-amerikai ország erőltet: „Meg kell tanulniuk tiszteletben tartani a szuverenitást” – mondta.
Madártávlatból nézve ezek a lépések világossá teszik, hogy López Obrador hatéves hivatali ideje alatt a baloldali ideológiájának megfelelő álláspontokat védett, hogy mindig szolidáris volt a latin-amerikai mozgalmakkal és folyamatokkal, de azt is tudta, hogyan kell nagyon pragmatikusan viselkedni a különböző nemzetközi kapcsolatokban, például Donald Trump amerikai elnök (2017-2021) adminisztrációjával.
Pragmatizmus
A 2016-os elnökválasztási kampánya során Trump az USA és Mexikó közötti déli határon egy fal építését tette egyik legfontosabb kampányígéretévé. Véleménye szerint e kerítés költségeit maguknak a mexikóiaknak kellene kifizetniük a zsebükből.
Ennek az ajánlatnak a harcias jellege előre láthatóvá tette a két kormány közötti összecsapást, különösen miután 2018-ban hivatalba lépett López Obrador, aki nyíltan nacionalista diskurzust folytatott.
Ez azonban nem valósult meg. López Obradornak sikerült nagyon pragmatikus módon alakítania a kapcsolatokat az USA-val. A migrációs kérdésben engedett a nyomásnak, és különböző intézkedésekbe egyezett bele az USA területére eljutni próbáló, papírokkal nem rendelkező migránsok esetében. Mexikó menekültközpontokat hozott létre, gazdaságfejlesztési programokat indított, és intézkedéseket hozott a Közép-Amerikából érkező migránsok áramlásának megfékezésére.
Másrészt, bár a mexikói elnök lendületet adott a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (Celac), a lendület csak félszívű volt. A baloldal remélt egyesülése, amelyet eredetileg a „progresszív” kormányok, például Gustavo Petro kolumbiai, Gabriel Boric chilei és Luiz Inácio Lula da Silva brazil kormányainak hivatalba lépésekor vártak, nem valósult meg.
López Obrador 2023-ban nem vett részt az argentin Celac elnöki konferencián, ahol a baloldali elnökök erős összejövetelét várták. Inkább bizonyos távolságtartás vagy legalábbis a mélység hiánya vált nyilvánvalóvá az olyan latin-amerikai óriások, mint Mexikó, Brazília és Argentína közötti kapcsolatokban.
A mexikói elnök Venezuelával szemben is kiegyensúlyozott volt, összhangban országa külpolitikájával, amely a szuverenitást és a más nemzetek belügyeibe való be nem avatkozást védi. Hivatali ideje alatt López Obrador aktívan részt vett a kormány és az ellenzék közötti párbeszédben, és baráti viszonyt ápolt kollégájával, Nicolás Maduróval is. Ezen elvekkel összhangban a július 28-i választások után a venezuelai intézmények tiszteletben tartására és a végső eredmények közzétételére szólított fel a győztes elismerése érdekében.
Egy másik pont, amelyben López Obrador megkülönböztette magát más progresszív kormányoktól, a Brics volt. A mexikói kormány „gazdasági, szomszédsági és geopolitikai okokra” hivatkozva inkább nem csatlakozott ehhez a feltörekvő országokat tömörítő csoporthoz. Ehelyett inkább az USA-val és Kanadával kötött „stratégiai” szövetségek megerősítésére összpontosított.
Ily módon a leköszönő elnök egy nagyon támogató, de egyben nagyon pragmatikus, ideológiai elvein alapuló nemzetközi és latin-amerikai megközelítést mutat. Nacionalizmusát a doktrinerek fölé helyezte, és kategorikusan elutasította a regionális jobboldal előretörését. Ugyanakkor ügyel arra, hogy a geopolitikai viták ne veszélyeztessék országa belpolitikai helyzetét.
Kormánya szeptember 30-án véget ér, és tagadhatatlan, hogy olyan nyomot hagyott maga után, amelyet érdemes tanulmányozni. Mert sikerült leküzdenie a doktrinális akadályokat anélkül, hogy történelmi ellenfeleivel szövetkezett volna.
1 Latin-Amerikában a progresszivizmust „olyan történelmi jelenségként definiálják, amely megfelel az észak-amerikai hegemónia és a neoliberális rendszer kapitalista átalakulási folyamatának, amelyben a pénzügyi és vállalati tőke dominanciája gyengül, és az USA és a multilaterális szervezetek hatalma csökken a latin-amerikai országok felett”. A „tömegek által támogatott” kormányok „a természeti erőforrások államosításának folyamatait és az antiimperialista vízióval rendelkező újraelosztó politikákat” támogatják.
Írta: Ociel Alí López
Forrás: resumenlatinoamericano
